Geezer Butler, azaz Terence (Terry) Butler 1949 július 17.-én született Birmingham-ben, ahonnan késõbb világkarrierre indult majdani kollégáival. Elõször a Rare Reed nevû bandában alapozott, ahol is az énekes egy Ozzy Osbourne nevû arc volt; egy idõ után nyilván valami újat akartak csinálni, s összeröffentek Tony Iommival és Bill Warddal, akik akkor a Mithology illetve a Cumbria címû bandákkal éltek együtt. Ez az idõszak 1967-tol 1969-ig terjedt, elsõ nevük Polka Tulk, majd Earth-re változtatják. Mivel mûködött egy náluk akkor valamivel híresebb, pontosabban már befutott banda ezen az anyakönyvi néven, lecserélték a cégért: s merõ véletlenségbõl, egy Boris Karloff film után Black Sabbath nevet kapott a közös project.

Az 1970. február 13.-án Black Sabbath névvel és címmel kiadott lemez igazi átütõ siker volt, melyet a többi nagy album követett. Geezer, pozícióját tekintve basszista, s igen professzionális riffeket dünnyögött Iommi mester mellett; s nem utolsó sorban a Sabbath szövegállomány tekintélyes részét is o vetette papírra. (Egy interjúban Ozzy azt mondja, Geezer követte el a nagy dalokat -bár nem nevezi meg õket, - s a teljes repertoár 90%-át. Butler ennél szerényebb, hogy ezt valaha is elismerje.)

Geezer Ozzy - Sabbath-ból való - kiválása után is maradt a tagok között, s vitte tovább a fáklyát; egyértelmûen elmondható, Geezer volt az (s persze Iommi is) aki megteremtette az igazi doom metalt, s nem a '80-as, '90-es években, hanem 1970-tol folyamatosan így nyomul.

A klasszikus Sabbath repertoárból érdemes megemlíteni az igazán basszus-centrikus nótákat, úgy mint a Black Sabbath, az N.I.B., az After Forever, a Hand of Doom, az Into the void, s a Sleeping village címû mûveket - s érdemes összehasolítani a mai munkákkal. Nem elgondolkodtató, hogy ez a négy zenész csinált valódi forradalmat a Rock and Roll-ban és az után?

A Sabbath-tal való több mint 20 éves kapcsolat után 1994-ben végképp megvált az utolsó eredeti tagtól, Iommitól, aki az útközben már megismert irányvonalat kívánta továbbvinni. Geezer ezzel nem értett egyet, o igazi kemény zenét akart, s nem az Iommi féle klasszikus, erõsen Purple-ösödõ hangzatot. (Iomminál ez a trend már a Sabbath Bloody Sabbath, illetve a '76-os Technical Extasy albumoknál már a felszínre tört.) Ígysem maradt egyedül a bogos-mágus, Ozzy-val kooperáltak, segített az Ozzmosis album tetõ alá hozásával, s ismét forgatta a tollat is: Thunder Underground, My Jekyll doesn't hide szerzõje is o (az albumon található infók szerint). Egy kis turnézgatás, stúdiózás után megunhatták egymást, mert Butler önállósította magát, magával ragadva az Ozzmosis dobosát, Dean Castronovot is. Visszatérve Birminghambe, régi cimborájával, Pedro Howse-zal akadt össze annyira, hogy gyorsan össze is dobtak hármasban egy nagy adag kemény témát; s már csak a torok intézménye hiányzott - s hamarosan meg is érkezett, mégpedig Burton C. Bell, a Fear Factory együttes énekesének személyében.

Irtózatosan rövid idõ alatt, kevesebb mint 6 hét (!) leforgása alatt kész volt az album, próbákkal, miegymással együtt: s a plebs nagy örömére 1995. elsõ negyedére már az utcán volt a Plastic Planet.

Az anyag nagyon bejött, szakmai-rajongói körökben ütött, bár - mint azt már megszokhattuk - ez az album sem érhetett el akkora sikert, mint a Sabbath annak idején. (Piac+kereslet) Geezer nagyon pontosan dolgozott, s igen szerencsés dalok születtek. Rögtön az elsõ szám, a Catatonic Eclipse megteremti ezt a valódi doom hangulatot, mely sötét, de kellemesen ismerõs egy Sabbath-õrült fülnek. A Seanse Fiction számban lehet valamennyire kihallani a basszust az intorésznél, s megállapíthatjuk ismét, Geezer nem egy beképzelt figura - nem akarja magát az elsõ sorba tolni; habár minden joga meglenne...

Talán egy-két imprót, bogo-szólót becsempészhettek volna a dalokba, de így is tökéletesen kijön az egész cucc.

Az album felvételei után a hörgõs srác elrohant a Fear Factory-jával koncertezni, így a további tizenegynehány megírt dal ideiglenesen kiadatlanul maradt, de hamarosan ez az ûr is betöltõdött. (Visszarándulva az énekeshez: talán nem véletlen a választás, ui. ez a gruppe lép fel újabban Ozzy elõtt - akár Ozzfest, akár Black Sabbath Reunion koncert van... Ozzy nagyon nyomja õket.)

Black Science, 1997. Két év várakozás után megjelentette Geezer a fennmaradt dalait, s megint jól összejöttek az alkotók, bár a hörgést már más végzi: egy Clark Brown nevû ürge, aki egyes fotókon kifejezetten hasonlít a Bloodhound Gang frontemberére, remélem nem rokonok.

Pedro úr igen keményet nyomott megint, sajnos azonban többet nem tudok az anyagról nyilatkozni, mert nem ismerem túlságosan. Valahogy friss hús, de nem hozza azt a feelinget, mint a Plastic Planet. Az igazi, tökös album volt - s elég gyakran kívánkoznak vissza a régi Sabbath slágerek is a lejátszóba.

Az élet zajlik tovább, s a Black Sabbath is újra összeállt. Itt most lehetne - ünneprontásként - az anyagi vonzatokról beszélni, - mégis ez egy új korszak kezdete. Ha minden igaz, nemsokára pár új Sabbath számmal leszünk gazdagabbak, s talán egy vadonat új albumot is kitehetünk nyolcadiknak a polcra a valódi Sabbath-tól. A decemberi koncertek hangulata, s az együttes igazi egysége legalábbis ezt mutatja, s ha minden igaz, mondhatjuk: a Sabbath örökké élni fog!